Robotfűnyíró, a profi kertész

A frissen vágott fű illatához nincs fogható, ezért sokan kedvelik a fűnyírást, illetve leginkább az eredményét. Azonban sokszor van úgy, hogy nincs idő a gyep gondozására vagy csak úgy tudunk időt szánni rá, ha valami más fontos eseményt, feladatot halasztunk el. Ha mégis szeretnénk mindig ápolt kertet, a robotfűnyíró lehet a segítségünkre, ami önállóan vágja le tökéletes precizitással a füvet, ráadásul még a beindításához sem kell a felügyeletünk. Ugyanis a robotfűnyíró előzetes beállítások alapján, a megadott időpontban automata módon üzembe lép és elindul a megadott helyszínre.

Robotfűnyíró, a kiskertész
Robotfűnyíró, a kiskertész

Legelső alkalommal meg kell határoznunk a pontos területet, amit az erre a célra kifejlesztett jelölő eszközökkel tehetünk meg. Ezt követően a robotfűnyíró soha nem fogja átlépni a megszabott határokat, de ennek ellenére a szegélyeket sem fogja elnagyolni, mivel a tökéletes megvalósításához külön eszköze van. Továbbá, nem okoznak gondot az akadályok sem, ugyanis érzékelők és puha gumiütközők védik meg a sérüléstől, illetve a kártevéstől is.

A robotfűnyíró az emelkedőkkel és a lejtőkkel is megbirkózik, így egy területnek megfelelő teljesítményű modell még jelentős magasságkülönbségekkel bíró felületeken is alkalmazható. Dolga végeztével visszatér a dokkolóhoz, feltölti az akkumulátort és a következő beállított időpontok vagy manuális elindításig pihenő üzemmódba kapcsol. A legújabb verziók fontos kiegészítője az időjárás érzékelő, aminek köszönhetően esőben, nedves időben nem fognak útnak indulni, hanem, amennyiben más utasítást nem kap, a következő időpontig fog várakozni.

Így nyugodtan egyedül hagyhatja, akár el is utazhat, mert a robotfűnyíró tud vigyázni magára. Ha úgy érzi erre a professzionális segítségre Önnek is szüksége van, akkor tekintse meg a Robotguru kínálatát, ahol számos típusú, teljesítményű és különböző extrákkal ellátott robotfűnyíró várja a leendő tulajdonosát! Ha még most ellátogat a www.robotguru.hu weboldalra, akkor számottevő kedvezményekben is részesülhet, ezért fontolja meg minél hamarabb a döntést és szerezze be már most az ideális darabot!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás